Műtét utáni rehabilitáció és a fizióterápia

A fizioterápia ma már a humán orvoslás elfogadott kiegészítő terápiás gyógymódja. A nyugati országokban már az állatgyógyászat területén is elterjedt. Két nagy csoportra oszthatók a terapeuták: állatorvosi végzettséggel rendelkező és nem rendelkező emberek. Utóbbi csoport tovább tagolódik: humán gyógytornász végzettségű szakemberek, és teljesen hétköznapi, csupán érettségivel rendelkező állatbarátok. Meglátásom szerint nagy jelentősége van annak, hogy milyen végzettségű, és ez okból milyen szemléletmódú emberek gyakorolják ezt a szakmát. Többek között ettől is függ, hogy a humán területről milyen módszereket ültethetünk
át a kisállat gyógyászatba.

Ennek a cikknek az írója humán gyógytornász szemléletmódú tanfolyamon szerezte végzettségét, így a témát ebből a szemszögből közelíti meg. Kevésbé fontos szerepet kapnak a műszerek, legnagyobb jelentőséget a manualitásnak tulajdonít. A felsorolás a teljesség igénye nélkül történik, de a fontosabb módszerek remélhetőleg kellő mértékben kerülnek bemutatásra.

A fizioterápiáról röviden

A fizioterápia a természet energiáival való gyógykezelést jelenti. Szintén a természet energiáit alkalmazza a természetgyógyászat is, azonban a fizioterápia mégsem tartozik a természetgyógyászathoz. A két tudományterület különbözik egymástól mind céljait, mind módszereit tekintve. A fizioterápia oki kezelést nyújt, de elsődleges célja mégis a megelőzés. Módszerei közül kiemelkedő jelentősége van a tornakezelésnek, amely ugyan fellelhető egyes természetgyógyászati ágakban is, de sehol nem jut ilyen fontos szerephez.
A fizioterápiát hazánkban a bevitt energia szerint osztjuk fel. (Lehetséges még a kialakuló biológiai válasz szerinti felosztás is.) Eszerint beszélünk a fizioterápián belül fizikoterápiáról, mikor pusztán fizikai energiát használunk. Ilyenek az elektroterápia, a helioterápia (napfénykezelés), a fototerápia (mesterségesen előállított fénnyel való kezelés), a termoterápia, a hidroterápia és a mechanoterápia. A fizikain kívül egyéb, pl. kémiai energiák felhasználása már a fizioterápia nagyobb fogalomkörébe tartozik. Ezek a balneoterápia (termálvíz, ásványvíz), inhalációs kezelés, klímaterápia és a diéta.
A kisállat gyógyászatban gyakrabban használt terápiás módszerek

A kisállat gyógyászatban két területen használhatjuk a fizioterápiát: az ortopédiai és a neurológiai betegek rehabilitációjában. A megelőzés – ami a fizioterápia fő célja – sajnos egyáltalán nem szerepel a reális célkitűzések között. Ezeken kívül egyéb, belgyógyászati problémák még teljesebb megoldásában is szerepelhetne ez a gyógymód.
A fizioterápiás kezelések felépítése nagyban hasonlít a hagyományos orvoslás kezeléseinek felépítéséhez. Itt is történik részletes vizsgálat, melyet a kórelőzmény felvételével kezdünk. Magától értetődő azonban, hogy mivel itt nem állatorvos kezel, így a diagnózis felállítása nem az ő feladata. Mégis szükség van a nagyon részletes vizsgálatra ahhoz, hogy megállapítsuk a beteg jelenlegi állapotát, a terhelhetőséget, és hogy reális terápiás tervet készíthessünk. Ebben fog szerepelni a közvetlen következő néhány kezelés részletes terve, valamint egy rövid és egy hosszú távú terv. Ennek reálisnak és megvalósíthatónak kell lennie. A rövidtávú terv
általában 8-10 kezelés idejére szól, a hosszú távú terv pedig a végleges célt jelenti, azt a legjobb állapotot, amit az adott körülmények között elérhetőnek ítélünk meg.

Az ortopédiai elváltozásokat két csoportra oszthatjuk rehabilitációjuk szempontjából: a műtéti ellátást igénylő és nem igénylő betegségek. Természetesen más csoportosítás is lehetséges, mégis ennek a két szempontnak van a legnagyobb jelentősége a terapeuta szemszögéből.
Összességében a fő feladat a mozgáshiányból és fájdalomból eredő ördögi kör megszakítása, tudniillik hogy a fájdalom mozgáscsökkenést eredményez, amely az állapot romlását idézi elő, amely valószínűleg még kellemetlenebb helyzetet idéz elő. A kör megszakítását fájdalomcsillapítással és fokozatos mobilizálással érjük el.

A neurológiai eredetű megbetegedések is két fő csoportba oszthatók: a centrális és perifériás elváltozásokra. Mindkét csoportról az mondható azonban, hogy a gyógyulás ideje hosszadalmas (teljes regeneráció kb. 1,5 év!), és az eredmény mindig kétséges. Hazánkban az állatorvoslásoknak egyelőre nincs olyan vizsgálati eljárás a birtokukban, amellyel az idegek
regenerációja nyomon követhető lenne, így a rehabilitáció nehézkes: hosszadalmas, költséges
és mindezek mellett bizonytalan kimenetelű.

Mind az ortopédiai, mind a neurológiai betegségek gyógyításában a fő feladat a mobilizáció, az izomerő növelése, tehát a főszerep a gyógytornáé. A többi beavatkozás mind a torna sikerességét hivatott elősegíteni.